Felhők közül a nap // Sun among the clouds

- avagy ihletre várva

::: English follows


Van olyan, amikor az író nem ír. Telnek múlnak a napok...zakatol az időgép. S az író valamiért nem ír. Nálam is ilyen blokk volt az elmúlt hetekben. Érdekes módon sokszor éreztem, hogy írni kellene, de mire sikerült szabaddá tennem magam, valahogy mindig elszállt az ihlet. S ihlet nélkül lehet-e írni? Ez az, amivel most próbálkozom.

Néhány hónapig egy művészkörbe jártam. Rajzolni és festeni tanultunk. Itt mesélték a mesterek, hogy nem lehet az ihletre várni. Egyszerűen le kell ülni, el kell kezdeni a munkát és az ihlet vagy megjön magától vagy nem, de állítólag így is születhetnek jó alkotások. Az a kérdés, hogy az írás, amit eddig kivétel nékül ihlet mentén műveltem, működik-e így?

Mi is az ihlet? Élményeim szerint egy Isten által vezérelt kegyelmi állapot, amikor a művész belső iránymutatás alapján cselekszik. Úgy is mondhatnám, hogy olyan kivételes lehetőség, amikor az ember közvetlen közelségben élheti meg a teremtést magát. A teremtési folyamat aktív részeseként. Kicsit olyan ez, mint a gyermeknemzés vagy a szülés. Az ember és a teremtés harmóniája.

A harmónia, amit ha megél az ember, akkor még borongós szürke napokon is érzi, hogy a felhők közül süt rá a nap. Ilyen ez a mai nap is. Amikor lenne okom az orromat lógatni bőven. Mert kint is, bent is szürkeség van. De nem teszem, hanem helyette azt választottam, hogy megpróbálok néhány sort összehozni. S lám sikerül, ha nem is úgy, mint amikor magától jön. De ami azt illeti a helyzethez képest élvezem.


Tisztelet a Mestereknek // Respect for the Masters
© Oravetz Dániel

A tevékenység öröme az, ami kizökkent ebből a szürke hétköznapból. Ha arra figyelek, hogy milyen fényes élményeim vannak ma még. Talán szebb lesz a mai napom, mintha gőz erővel sütne rám a nap, de belül szürkeség tombolna. Így van ez bizony: mi emberek vagyunk a felelősek azért, hogy milyen színeket használunk életünk festményéhez.

Van, aki minden nap a szürkébe mártja az ecsetet. Akad, aki a legsötétebb napokon is képes egy kis napfényt varázsolni lelke egére. Egy biztos: mindenkinek a maga választása. Ezt teszem most én is annak ellenére, hogy belül vihar tombol. Írok, alkotok. Megpróbálok létrehozni valamit, ami túlmutat rajtam. Ami elér hozzád, kedves Olvasóm. Ami közelebb hoz bennünket egymáshoz.

Egy alkotás, amiből árad a szeretet. A jó szándék. A tenni akarás. A teremtés íze. Ami nem más, mint bizonyosságtétel. Bizonyosságtétel arra, hogy a teremtő szeretete a legnehezebb napokon is velünk van. Még akkor is, ha már azt hittük, jobb lett volna ma fel sem kelni az ágyból.


Még akkor is, ha már azt hittük semmi okunk az örömre. Mert így tanítja meg nekünk, hogy mindig érdemes egy-egy apró lépést tennünk a boldogsághoz. Mert ugye azt már korán megtanultuk, hogy a hegy nem megy sehova. S ilyenkor merül fel a kérdés, hogy érdemes-e nekünk úgy dönteni, hogy azt is megcsináljuk, amit elképzelni is nehéz. Túllépünk önmagunkon és amikor nem jó, amikor egyáltalán nem színes, akkor is adunk egy őszinte, szeretettelteli mosolyt a világnak…


© 2013-2019 Oravetz Dániel



Sun among the clouds

– waiting for inspiration

There are times when the writer doesn’t write. Days go by, the time machine is working. And the writer doesn’t write for some reason. I’ve had the same block over the last few weeks. Many times I felt that I should write but by the time I got to free myself up for it, the inspiration was lost. And can one write without inspiration? This is what I am trying to attempt as we speak.

For a few months I attended art group meetings where we learned to draw and paint. Masters told stories about how you cannot wait for the inspiration to come. You just have to sit down and start working and the inspiration either will come or not – but they say this is how great pieces are born. The question is whether the same applies to writing, something that I have always only done based on inspiration in the past?

What is inspiration after all? Based on my experiences it’s a state of mind controlled by god, when the artist acts based on his/her inner guidance. I could call this a unique opportunity, when humans get to have hands-on experience on the creation itself. As part of the creation process. This is something like giving birth to a child. The harmony of humans and creation.

The harmony which one experiences, even on dark and cloudy days, you still feel that the Sun shines down upon you through the clouds. Today’s just like that. When I’d have plenty of reasons to have a long nose. When it’s gloomy inside and outside. But I don’t do that, I chose to put together a few lines instead. And see, it works even if it’s not exactly the same when it comes naturally. As a matter of fact, regardless the circumstances I’m enjoying it.

The joy I get from the activity shakes me out of the gloom of workdays. If I focus on what bright experiences I still have. Maybe my day will be nicer, as if the Sun was strongly shining down upon me but inside the deep greyness is ravaging. This is how it is: us humans, we are responsible for choosing the colors for the painting of our lives.

There are ones who dip their brushes in grey colors. There are others who can magically cast sunlight on the skies of their souls even on the darkest days. One thing’s for sure: it’s everyone’s choice to make. This is what I do despite the fact that there’s a storm inside. I’m writing, I’m creating. I try to create something that goes beyond me. Something that reaches you, dear Reader. Something that bring us closer to each other.

A creation that beams love. Good will. Willingness to do something. The taste of creation. Which is nothing other than reassurance. Reassurance that the love of the creator is with us even on our most difficult days. Even when we think that it’d be best not even to get out of bed today.

Even when we almost thought that there was no reason for happiness. Because this is how he teaches us to take one small step closer to happiness. Because we learned that a long time ago that the mountain won’t go anywhere. And the question arises, does it make sense to do something that’s hard to even imagine. We overstep our limitations and when it’s not good, when it’s not colorful at all, even then we give one smile filled with love to the world…


© 2013-2019 Daniel Oravetz

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések