Bhután, a mennydörgő sárkány földje

– avagy a boldogság egy hely


A minap nagy esemény történt. Édesapámmal közös programot szerveztünk. Régen hallottam tőle Bhutánról, ahol GDP helyett a Bruttó Nemzeti Boldogságot mérik. Kivételes kegyben lehetett részünk, ugyanis kisvárosunkba látogatott a Bhutáni Baráti Társaság, és egész estét betöltő előadást tartottak. Sok érdekességet tudhattunk meg a messzi boldogság földjéről. Ugyanakkor engem már az is boldogsággal töltött el, hogy apámmal együtt kimozdultunk, mert korábban erre csak kivételes esetekben volt példa.

Aznap este szakadt az eső, de ez minket egy cseppet sem hátráltatott. Nedves ernyők alatt ki-ki a párjával összebújva közelítette meg a helyszínt. Az óvárosi rész egyik legszebb épületében, a Dubniczay-palotában tartották a rendezvényt, a „Csend napok” rendezvénysorozat részeként. Érdekes volt a keresztény kultúrkörben látni a buddhista témájú klubot. A pici teremben otthonosan érezhettük magunkat, ahol színes programfüzettel és a mennyezetről karcsún ereszkedő kristálycsillárral adták meg az est eleganciáját.

A szervezők sokat ígérő doromb játékkal oldották a feszültséget. Kellemes érzések járták át a lelkünket, mintha egy messzi tájra repített volna bennünket ez a nem mindennapi zene. S amikor már a megjelentek nagy része mosolygott, kezdődött az előadás.
Először meglepő módon magázva kezdett az előadó, majd néhány mondattal később váltott a témához sokkal közelebb álló tegező üzemmódra. Ekkor kezdtem megnyugodni, hogy mégis jó helyen járunk.



Badacsony © 2018 Oravetz Dániel // Daniel Oravetz


Megtudhattuk, hogy Bhután egészen a közelmúltig királyság volt. Az utazó felfedte előttünk; rendhagyó módon a bhutáni király önmaga kezdeményezte, hogy írjanak ki választásokat. Magától mondott le a hatalomról és a nép kezébe adta a vezetést. Úgy érezte, hogy követnie kell a világban a trendeket s az a cél vezérelte, hogy még boldogabb legyen a népe.
S vajon hogyan reagált erre a nép? Nem akarták a választásokat. A királyukat szerették volna visszakapni. De a király csak erősködött, s végül a „disznó sok ludat győzött”. Bhutánban így lett demokrácia.

Érdekesen zajlanak a választások is, hiszen eddig nem volt hagyományuk ezen a téren. Így hát főpróbát kellett tartani. Az emberek ugyanis annyira szerették a királyukat, hogy a választás -mint hatalomváltó forma- eddig szóba sem került. A pártokat az ősi bhutáni jelképpel, különböző színű sárkányokkal különböztették meg, ami állítólag védelmező és szerencsehozó erővel rendelkezik. Még a bhutáni zászlóban is helyet kapott a tűzokádó, nem is akárhogy. A királyságot és a buddhizmust jelképező színek közepében, drágakövekkel a mancsaiban.

Az első bhutáni felvételeket megpillantva éreztem, hogy ez most valami más. Előadónk jelezte, hogy számára olyan élmény volt először Bhután földjére lépni, mintha egy mesevilágba csöppent volna. Úgy érezte magát, mintha a Gyűrűk Ura mondavilága elevenedett volna meg előtte.
Ezen a földön még a varázslók sem hiányoztak neki, hiszen több ma is praktizáló, természetes gyógymódokkal foglalkozó táltos él Bhután hegyei között. S bizony több ezer éves kultúrával rendelkező természetgyógyászati klinikahálózat működik, az ottaniak nagy örömére. Érdekes, hogy ott jól megfér együtt a hagyományos orvoslás és a nyugati kórházrendszer. Nincs acsarkodás, nincsenek féltékenységi jelenetek. Csak az elhivatottság és a gyógyítás fontos. Bhután korábban Tibet gyógyfüves kertje volt. Erről tanúskodnak a még ma is zöldellő gyógynövények.

Ezen a ponton felcsillant a szemem. Ami azt illeti, a mesélő kedvet adott egy bhutáni felfedező úthoz, amit nevezhetünk tanulmányi útnak. Ugyanakkor hamar fény derült rá, hogy Bhutánba bejutni nem egyszerű. Minden szigorúan leszabályzott – ami még nem lenne probléma –, ám nem olcsó mulatság az ott tartózkodás sem. Százötven-kétszáz dollár a napi fejpénz. Igaz, ezért az összegért „all inclusive” szolgáltatásokat kaphat az utazó.

Halvány reménysugárként megcsillant az önkéntesként való bhutáni kalandozás, hiszen különböző területeken keresnek szakembereket. S ha az ember hasznosnak bizonyul a számukra, szeretettel látják akár hónapokra is. A kihívást nehezíti, hogy ugyan oktatják a gyógyítást, csak helyi nyelveken, nem angolul.

Apropó nyelvek. Meglepő módon Bhutánban, a hétszázezer fős, fél Magyarországnyi területen huszonhárom nyelvet beszélnek. Hogy ez hogyan lehetséges? Bhután területe a Himalája vonulatában helyezkedik el, így rengeteg hegylánc uralja. A helyiek sokszor egész életüket egy-egy hegyek közt megbújó völgyben élték le, így nem érintkeztek más emberekkel.

Ma már egyébként az angol az elterjedtebb, az iskolákban is ezt a nyelvet használják a gyerekek. Megtörtént ugyanis az elkerülhetetlen. A nyugati kultúra betette a lábát Bhutánba is. Megjelentek az első műanyag hulladékok. Sajnos még a magasabban fekvő szent helyekre is eljutnak az üdítős palackok, s vele a környezetszennyezés. Hiszen a buthániak emberemlékezet óta harmóniában éltek a természettel. Most tanulják, hogy milyen is az, amikor a hulladék akár évtizedekig ott marad, ahova dobták.

Megjelent a mobiltelefónia, az internet és a kábeltévé is. Sajnos utazónk beszámolt róla, hogy amerre járt, a hátteret a népzene helyett a televízió zaja adta. S bizony egyre népszerűbbek az ottaniak körében a mobiltelefonok. Még a legelőkön is van térerő és sokan két-három készüléket is fenntartanak, hogy hazaszóljanak meleg ebédért.

Változik a világ, és benne mi is. Úgy tűnik, a buthániak sem kerülhették el a globalizációs hatást. Mentségükre legyen szólva, hogy híven őrzik hagyományaikat. Rengeteg a fesztivál, a vallási rendezvény. Ami megdöbbentő, hogy hagyományos építészetüket mind a mai napig őrzik. Az újkori építményekről laikus szemmel nem igazán lehet megmondani, mennyi idősek. Érdekes ugyanakkor, hogy építészeti stílusjegyeikben a mai napig felismerhetők a hadászati célokra használt fortélyok. Az építészetnek is jelentős védelmi funkciót tulajdonítottak. Bhután ugyanis egy feszültséggel teli zónában terül el Kína és India határán. Így bizony a két nagyhatalom között csoda, hogy egyáltalán fenn tudott maradni.

Állítólag az indiai békefenntartó sereg dolgozik azon nap mint nap, hogy Buthán Kínával szomszédos határát vigyázza. Nem lehet könnyű ilyen környezetben boldognak lenni. Legalábbis azt gondolná az ember. Amikor azonban az egykori bhutáni királyt egy interjú során megkérdezték, mennyi a a GDP-jük, azt felelte, hogy ők ezt nem mérik. Bhutánban az értékmérés alapja a Bruttó Nemzeti Boldogság. Az egész rendszerüket erre a gondolatra építették fel, és bizony nem félnek ezt megosztani a nyugati országok vezetőivel sem. Azaz a maguk módján a bhutániak is hatást gyakorolnak a globalizált világra. Érdekes, hogy ha indítunk egy erőt valamilyen irányba, akkor az reakciót fog kiváltani. Hát igen. Így is lehet reagálni; ilyen szelíden és jó szándékkal.

Ami megütötte a fülemet és teljesen felcsigázott, hogy Bhutánban a „mi” kifejezés az emberek tudatában előrébb kapott helyet a rangsorban, mint az „én”. Talán ezért érzem azt; ha egyszer megadatik, hogy Bhután földjére tehetem a lábamat, akkor lesz mit tanulnom az ottaniaktól.

© 2013-2019 Oravetz Dániel

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések